Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Galló Béla

hvg.hu Vélemény

Körösényi: megválunk a médiapolitológusoktól

Az utóbbi napokban felbolydult méhkassá vált az amúgy nyugodt, kényelmes kutatómunkának a Várban helyt adó Politikatudományi Intézet. A kedélyeket felkavarta, hogy a Bayer Józsefet januárban felváltó új igazgató, Körösényi András felmondott olyan kutatóknak, akik eddig biztos menedékhelynek tekintették az intézményt. Mi áll a felmondások mögött? Mire készül az új igazgató? Elmondta.

Vélemény

Galló Béla: Gyurcsány megbukott, a párt még nem

A keddi Népszabadságban Galló Béla és Gábor Péter Maradjon? Menjen? címmel megjelent írásukban sürgetik Gyurcsány Ferenc visszahívását mind pártelnöki, mind kormányfői posztjáról. A két baloldali értelmiségi írása az MSZP elnökválasztó kongresszusának előestéjén jelent meg. Az egyik szerzőt, Galló Bélát kérdeztük, mi vitte a a cikk megírására.

Sorra rendelik el az állattelepeken a vesztegzárat a most felbukkant ragályos kór miatt, amely egyetlen csapással milliárdos kárt okozott

Sorra rendelik el az állattelepeken a vesztegzárat a most felbukkant ragályos kór miatt, amely egyetlen csapással milliárdos kárt okozott

Gartner: Elindulhat idén az iparági dominó, sorra zárhatnak be autógyárak, majd a beszállítók üzemei

Gartner: Elindulhat idén az iparági dominó, sorra zárhatnak be autógyárak, majd a beszállítók üzemei

Autóval ütközött egy villamos a 4-es, 6-os vonalán

Autóval ütközött egy villamos a 4-es, 6-os vonalán

Magyar Péter szerint a kormány félelnöki rendszer bevezetésére készül, Orbán sajtófőnöke szerint ez hírlapi kacsa

Magyar Péter szerint a kormány félelnöki rendszer bevezetésére készül, Orbán sajtófőnöke szerint ez hírlapi kacsa

Holtan találták meg a Budapesten eltűnt egyetemistát

Holtan találták meg a Budapesten eltűnt egyetemistát

Kocsis Györgyi: Így süllyed fülsértő kakofóniába az új világszimfónia

Kocsis Györgyi: Így süllyed fülsértő kakofóniába az új világszimfónia

10 új autó, amit nagyon várunk 2025-ben – magyarországi modellek is főszerepben

10 új autó, amit nagyon várunk 2025-ben – magyarországi modellek is főszerepben

Így rombol le mindent a féltékenység

Így rombol le mindent a féltékenység

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

A címlapról ajánljuk